Napjaink billenőpontjai

Hallottad és láttad, hogy nem úgy működnek a dolgok ahogy szeretnéd? Rajta! Tegyél érte!

Egy élőközvetítéses tv vita a magyar kormányfő és Soros György között megadná a választ, létezik-e a Soros-terv.

 

Soros vagy nem Soros a terv...

Mottó: A tiszta víz, csak a tiszta pohárban az, aminek nevezik!

Szerző: György István Péter 2018.01.31. Fotó: internet

Már megint a nemzet megosztására alkalmas plakátokra kiszórt százmilliók!

Rodolfo, becsületes ember volt, mert produkciói közben mindig felhívta a nagyérdemű figyelmét: Figyeljék a kezem, mert csalok! Ez az idő már elmúlt, ma más szelek fújnak.

Alaposan belengette a szél a legújabb nemzetmegosztásra alkalmas plakátot, amit a FIDESZ-KDNP részéről Hidvégi Balázs, kommunikációs igazgató méltatott. A plakáton Soros György kiterjesztett karjaival fogja át Gyurcsány és Vona vállát. Első ránézésre Gyuribá karjai eléggé méretesre sikerültek, hiába a világot is képes átölelni.

A plakáton szereplő ellenzékiek mindegyike kezében drótvágó-olló, kivéve Soros Györgyöt. Ő bizonyára nem szándékozik lebontani a határkerítést. A többiek pedig csak a szerszámreklám kedvéért fogják kezükben az eszközt. Az ollók, az ötletgazda párt kedvenc színére lettek festve, rikítóan sárgák. A szereplők mögött jelképes drótkerítés. A plakát összhatása azt üzeni, hogy közeledünk a felső határhoz, eluralkodika nemzeten valami gyógyíthatatlan állapot. Elfogynak az érvek, és még mindig 2 hónap a választásokig. Valahogy ki kellene húzni, hogy jöhessen az újabb 4 év, a jó világ a kisebbségnek. Felmerül a plakát alapján a kérdés: Ha létezik a Soros-terv, akkor miért nincs Gyuribá kezében is drótvágó-olló?

Milyen ember az, aki bort iszik és vizet prédikál! Vagy még sincs ilyen terv, csak folyton azt halljuk, hogy jön a farkas? A plakát egyre biztos alkalmas, hogy ingyen reklámot biztosít a szerszámkereskedőknek. Már azt beszélik, hogy a sárgára festett eszköz felvásárlása megkezdődött, hamarosan hiánycikk lehet belőle.

Itt az a 3 szó, amivel választást lehet nyerni 2018.04.08-án:

„Soros, migráns, megvédjük”

Ez a hosszú hónapok óta alkalmazott kommunikációs technika a fent említett 3 szóra épül: Migránsok, a hazánkat tőlük és Soros Györgytől is megvédjük! Mindez ennyiszer és ennyiféleképpen megismételve nem más, mint agymosás és félelemkeltés. A magyar nép szinte kivétel nélkül azt gondolja, hogy hazánk és Európa nem lehet a népek hadútja. Szabályozottan a háború és üldöztetés elől menekülőket be kell fogadni. Amelyik országnak meg munkaerőre van szüksége, az szükségletének megfelelően fogadjon gazdasági menekülteket. Ez ilyen egyszerű lenne. A plakátokra feleslegesen kidobott pénzt, pedig a kormánypárt fordítaná olyan célra, amiből Magyarország polgárai is mindennapjaikban részesülhetnének. Elképzelhetőnek tartom, hogy sok szegény ember életét tudták volna javítani, vagy az egészség és oktatás siralmas állapotán változtatni a tetemes pénzzel.

Sokan azt gondoljuk, hogy az ilyen plakátokra már csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha belengeti a szél és elrepíti jó messzire.

Szívesen vennénk, ha a magyar miniszterelnök és az elhíresült Gyuribá leülnének egy asztalhoz és a közszolgálati média élőben közvetítené a beszélgetésüket. Na, erre aztán lehetne gombot varrni, mert végre tisztán látnánk, miről is szól a történet.

Meglátjuk, van-e és ki a legény a gáton!

Értékeink a múltból nem csak a jövőnek

 

Zöld felirat jelzi Hegyfalu főútjának kerítésen: Képeslap Múzeum

Szerző: György István Péter Fotó: Gyné H. Ibolya

(Szombathely, 2018.01.12.)

Az életben már nagyon sokszor beigazolódott, hogy legfontosabb az emberi lélek, az, hogy milyen a kisugárzása. Egy egészen biztos, hogy néha még a környezetünkben levő értékeket sem vesszük észre. Évtizedekig megyünk el mellette. Aztán jön egy fény, ami megálljt parancsol, azonnal. Felébred bennük valami belső vágy, szomjúság, hogy újabb felfedezésekre tegyünk szert. Így voltunk mi a Hegyfalun található Képeslap Múzeummal. Tudtuk, hogy létezik, de évtizedekig csak kívülről láttuk, elmentünk mellette.

Kisebb vasi túrára indultunk Szombathelyről kora délután. Felfedező utunk Szelestén, Pósfán keresztül Hegyfalura vezetett. A zöld felirat a kerítésen már messziről jelzi, „Képeslap Múzeum”. Az épületet korábban a helyi termelőszövetkezet irodaépületeként használták, ma családi ház, benne él a család több generációval és még a múzeumnak is jutott hely. Megnyomjuk a csengőt, Juhász Árpád, az ötletgazda és a múzeum üzemeltetője nagy szeretettel fogad bennünket, és azonnal végigkalauzol a kiállítási termeken. Megelevenedik a történelem, korok és települések nevezettességein keresztül haladunk a Trianon terem felé. Árpi elmondja, hogy annak avatására egy elismert és közismert személyt, dr. István Lajost tudta megnyerni. Nézegetjük a képeket, olvassuk az alattuk, a képekhez fűződő érdekes történeteket. Árpi minden szavában érződik az a szeretet, ami ehhez a nemes szenvedélyhez köti mindennapjait. Nem könnyű egy ilyen múzeumot létrehozni és folyamatosan megújítani, fenntartatni. Mégsem panaszkodik, a jövőbe tekint. Tervekről beszél, álmokat sző. Olyan álmokat, amit sokunk örömére szeretne megvalósítani. Ami a legbiztatóbb, hogy családja támogatja ebben a munkában. Aztán a tárlatvezetés végén megajándékoz bennünk egy Trianonhoz kapcsolódó képeslappal, megfordítom a Képeslap Múzeum Baráti Kör kiadványának címe is rajta van: 9631-Hegyfalu, Kossuth Lajos utca 19. Majd a barátságos hangulatú, kellemes meleg otthonukba invitál bennünket. A családi asztalnál beszélgetés közben elfogyasztunk egy italt, s mivel már késő téli este lett, elköszönünk. Elköszönéskor mondja, visszavár bennünket, ha erre járunk, térjünk be hozzájuk. Útközben hazafelé arról beszélgetünk, hogy az utóbbi idők egyik legszebb délutánját kaptuk ajándékba. Új kulturális és lelki élményeket, barátságot és emberséget. Talán külön le sem kellene írni, hogy aki ilyen élményre szomjazik, nyomja meg bátran a csengőt, ha Hegyfalun keresztül vezet az útja. A családi ház és múzeum ajtaja minden jóakaratú, a szépségre, új ismeretekre vágyó ember előtt biztosan kinyílik.

Aláhúzom a 65. számlát

 

Az Óév margójára

(jegyzet)

Szerző és fotó: György István Péter

Szombathely, 2017.12.31.

Minden felgyorsult a világunkban, még életünk mindennapjai is.

Olybá tűnik, hogy nem is rég nyitottunk egy újabb lapot életünkben és ismét elérkezett az összegzés ideje.

Ha rendesen könyveljük az eseményeket évente életünkben, így az év vége felé könnyebb a számvetés.

Egy már most megállapítható, hogy ugyan nem dőlhetünk hátra, de összességében mégis eredményes évet tudhatunk magunk mögött. Változatos és fordulatokkal teli mozgalmas évtől köszönünk el, még néhány óra és beköszönt egy új és várakozással teli esztendő, 2018. Ha az élet pozitív oldaláról vizsgáljuk 2017-tet lelkileg gazdag, kihívásokkal teli, úgymond mozgalmas év volt. Anyagi gyarapodás szempontjából egyáltalán nem volt jelentős, talán azért is, mert életkoromat tekintve, ez a kérdés már kevésbé foglalkoztat. Sok kellemes lelki élménnyel gazdagodtam, közvetve környezetem is. Mindezt viszem magammal az óriási hátizsákban. Ami kicsit zavart ezen élmények megélésében, az a folyamatos vibrálás, ami a közéletet uralta. Úgy tűnik számomra valami nagyon nincs a helyén. A propaganda naponta zúzta szét azt a hitet, hogy a nemzetünk önmagával megbékélhet. Folyik a lelki háború és tovább osztja, ki tudja már hányfelé, az amúgy is szétzilált nemzetünket. Néha olyan érzésem támad, hogy a hatalom rég önállósította magát és sokszor öncélúan, úgymond, fennmaradásáért végigszántja a lelkeket. Ez bizony lehangol, elszomorít. 2018-ban, ezen alapvetően változtathatunk, kizárólag rajtunk múlik, hogy lesz-e pozitív változás.  Nem is a mindennapi betevőért aggódunk, hanem a békétlenség miatt. A hatalom gyakorlása nagy felelősség és a kontroll nélküli művelése súlyos károkat okoz. Ha valamit másképp képzelek el a jövőben, az igazából e terület. Amim igazán pozitív és a számlához hozzájön, hogy gyarapodtunk, bátyám családjában megérkezett Adél, október 19.-én. Ami talán hasonló súllyal bír, hogy testvérbátyám a betegséggel férfiasan megharcolt és ebben a dimenzióban vagyunk vele együtt. Családom, feleségem és fiam is, hozta a jó teljesítményt.  Itt elsősorban a lelki kapcsolatra gondolok. Egymásba kapaszkodtunk és bebizonyosodott ebben az évben is, hogy az igazi erő az összefogásban van.

Summa summarum:

A mérleg pozitív, nem teszek nagy ígéreteket 2018-ra. Egy biztos, hogy mindent elkövetek azért, hogy lelkileg jó irányba  változzon világunk.

Kívánom:

Legyen sokkalta nagyobb béke és nyugalom az emberek között! A szegényebbnek több jusson az asztalára, a gazdagabbak adjanak többet a közösbe! Legyen egészségesebb a lelkünk, mert akkor a testünk is az lesz

Adja Isten, hogy így legyen!


A jégbefagyott lélek.

 

Fény nélkül, de meddig?

(Jegyzet)

Szerző: György István Péter 2017.12.07.

Ülünk a sakktábla egyik oldalán. Jól áll a mérkőzés javunkra, már csak néhány lépés és nyertes a játszma. Ekkor azonban a sportban, de az élet más területén sem szokásos módon, hirtelen a szemben ülő versenyző a saját javára változtatja meg a játékszabályokat. A futó ló lesz, a bástya meg gyalog. Mindezt teszi arra hivatkozva, hogy az erő az ő oldalán áll. Nem számít a fairply, nincs erkölcsi és etikai norma. Egyetlen cél lebeg előtte, hogy bármilyen eszközzel elérje a győzelmet. Ez még egy ártatlan sakkmérkőzés esetén is veszélyes.  Azonban, ha az élet más területén történik mindez, akkor egyenesen életveszélyes. Elmúlt 27 év a rendszerváltás óta, ami többször is eredményezett életünkben ilyen sakkmeccseket. Ha elindulunk a kilencvenes évek elejétől a gyakorlatban is felismerjük a jelenséget. Mindjárt kezdhetjük az állami vagyon szétlopásánál. Magyarországon a kárpótlásból egy szűk réteg részesült, a társadalom többsége teljesen kimaradt belőle. Aztán ennek köszönhetően, a szűk réteg fényévnyi előnyt szerezve, tartósan elszakadt a társadalom többségétől. Ez a folyamat egyre nagyobb különbségeket eredményezett és mai is hat. Ki emlékszik már a föld-mutyira, vagy arra, hogy a trafikok nemzeti jellegűvé alakítása idején mik voltak a kezdeti játékszabályok és mi lett belőle. A példákat lehetne sorolni a kilencvenes évek elejétől. Mára eljutottunk oda, hogy a demokrácia alappillérei is recsegnek-ropognak. Családok esnek szét, barátságok szakadnak félbe, sokan önhibájukon kívül vállnak otthontalanná, vagy épp kivándorlóként keresik szerencséjüket. Minden híresztelés ellenére a XXI. századi Magyarországon nagyon sokan éheznek. Van, aki a napi betevőre, más az igaz és tiszta szóra. A nagy testvér mindenre odafigyel, ami számára fontos. Mindent lereagál, szankcionál, sokszor többnyire rögtönöz. Tüzet olt, és nem megelőzi azt. A többség meg belenyugszik sorsába, hallgat. Nagyon sokan naponta nyelnek nagyokat. Már rég nem azt mondják, amit gondolnak, és nem azt mutatják ki, amit éreznek. Nem kell ahhoz orvosnak lenni, hogy kimondhassuk beteg a nemzet lelke. Szétszakadt az ország, óriási szükség lenne egy újraegyesítésre.

Ne feledje senki! Mindig akkor történtek a magyarság életében igazán nagy bajok, amikor szétszakadt, elengedtük egymás kezét.

Rozsdafoltok. Omladozó, gazdátlan állami épületek országszerte. Mi lesz a sorsuk?

 

 

Vas megyében sem jobb a helyzet

Szerző és fotó: György István Péter 2017.11.22.

Néhány órányi szomszédoláson voltunk Győr-Moson-Sopron megyében. Balfot is érintettük. Utoljára több évtizeddel ezelőtt jártunk ott. A település képe alaposan megváltozott, azonban nem mindenben az előnyére. A világörökség részét képező helyek árnyékában megbújnak az omladozó állami tulajdonú épületek is, amik sokkalta jobb sorsra lennének érdemesek.

Óhatatlanul felmerülnek a kérdések: Miért nem őrizzük meg közös értékeinket, a közelmúlt örökségét? Miért engedik az illetékesek, hogy a teljes pusztulás legyen a sorsuk?

Balfon az ivókút közelében, a főút melletti parkolóval szemben, a volt határőr laktanya lepusztult épülete és környezete fogadja a látogatót. Lehangoló a látvány.  A termetes méretű volt határőr objektum előtt halad a kerékpárút. Az ilyen és hasonló látvány országosan probléma. Vas megyében is számos negatív példa mutatja azt a felelőtlenséget és közömbösséget, amit a mindenkori hatalom az elmúlt közel 3 évtized alatt tanúsított ilyen ügyekben is. Csak néhány példa: 11-es Huszár úti laktanya, Bucsu határátkelőhely épületei, vagy a Hétforrásnál levő volt határőr objektum…

E helyeken végleg eltűnnek a közelmúlt emlékei, és porrá, rommá válnak szüleink, saját munkánk adóforintjai. Mindezért ki lesz a felelős?  Megkockáztatom, hogy senkit nem fognak érte felelősségre vonni, az már most borítékolható!

 

 

Diós-mákos bejglit a karácsonyfa alá. Nyugdíjasok figyelem! Beetetés megkezdődött.

 

 

Mire elég a nyugdíjprémium

Szerző: György István Péter 2017.11.15.

Szögezzük le az elején, hogy minden, amit jó szándékkal adnak, az figyelemre és elismerésre méltó. Azonban akkor sem árt a dolgok mögé nézni, mert nincsen ingyen ebéd és minden ajándéknak ára van. Persze, ha pozitívan gondolkodunk, és miért ne tennénk, akkor a nyugdíjasoktól a jelképes anyagi megbecsüléséért a kormányzó párt tagjai a hálán kívül semmit nem várnak el. Ugyanakkor elég szép számmal hallani olyan véleményeket is, hogy jön a választás és a halakat be kell etetni. A régi bevált módszer, amit a menzára találtak ki, a politikában is eléggé jól működik. A kiindulási alap analógiája, miszerint a hét elején adjál jó ebédet, majd hét közben süllyedhet a színvonal, eléggé bevált fogás. Egyre kell vigyázni, hogy pénteken, mielőtt hazamennek a hétvégére az emberek, újra legyen jó minőségű ebéd, mert ennek tudata őrződik meg a pihenőnapokon. A politika sem viselkedik másképp. A nyugdíjasok most kapják a pénteki menzaebédet, a beetetést a választások előtt. Lesz itt prémium, kiegészítés, amit évközben szándékosan visszatartottak, vagy épp Erzsébet utalvány. Aztán 2018-ban 3 százalékos nyugdíjemelés. Jó-jó, de ez mégis csak pénz a zsebbe, egyfajta lehetőség! Ez így igaz is. Azonban, ha az utóbbi idők változásait vesszük alapul, akkor mégsem lehetünk boldogok. Óhatatlanul kellett az aktív réteg fizetését emelni, mert még így is itt hagyták az országot sok százezren, hagyva egy űrt a munkaerő piacon. Nincs itthon elegendő postás, buszvezető, orvos, mérnök, vagy épp festő, kőműves, vagy pincér. A sor végtelen. Az egyre kevesebben itthon maradók, pedig a csillagos égig emelhetik a szolgáltatásaik árát, megkezdődött a szakemberekért a sorban állás. Halasztott festések, vagy épp az altatóorvos hiánya miatt, időben továbbtolt műtétek. A minimál és garantált bérek emelését már rég nem követi a nyugdíjak megfeleltetése. A nyugdíjas fogyasztói kosárban meg, hogy mit pakolnak bele, azt egyedül a jó Isten tudja. Visszaérkeztünk a kiinduló ponthoz. Akkor valójában mire is elég a nyugdíjprémium?

Menjünk el egy boltba, hogy kedvezőbb legyen a kép, egy multi bevásárló központhoz. Csak néhány termék árát nézzük meg és máris ugyan hasra nem esünk, de rájöhetünk arra, hogy a karácsonyi bejgli ma már luxuscikknek számít az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek. A sütéshez sok alapanyagra van szükség. Csak kétféle termék árát vizsgáljuk meg.  Legyen ez a tojás és dió. Előbbi 30 százalékkal kerül többe, mint néhány hónapja, a dió kilónkénti ára 5495 Ft. Ha meleg és fűtött lakásban szeretnénk tölteni a karácsonyt és még a hangulatához hozzá illő süteményt is odaképzeljük, máris rájöhetünk arra, hogy mire is elég a nyugdíjprémium.

A könnyű, de szabálytalan módját választotta a lomtalanításnak

 

 

Pofátlanság.

Visszatérő gond, hogy szemetüktől, lomjaiktól megszabaduljanak, egyesek éven át,  az út és erdőszéleket és mezei bekötőutakat célozzák meg.

Szerző és fotó: György István Péter

Visszatérő gond, hogy éven át sokan az út és erdőszéleket és mezei bekötőutakat célozzák meg, hogy szemetüktől, lomjaiktól megszabaduljanak.

A 87-es főút Szombathelyt Táplánszentkereszt irányába elkerülő szakaszának 22-es km szelvényében levő mezei bekötő útnál már messziről látható az útszélén lerakott óriási szemétkupac. Tőle néhány méterre egy ép fotel kínálja magát, hogy valaki foglaljon helyet rajta és onnan szemlélje a tájba nem illő szemétkupacot. A bokros részen régebbi szemét éktelenkedik. A közel egy köbméteres kupac arról tanúskodik, hogy nem éppen szegény embertől származik. Hibátlan gyermekjáték, óriáslegyező, mázas cserépmalac, zuhanyfülke vízkeverő-panel és hasonló lomok végezték az illegális szemétlerakó helyen.

Hiába a figyelmeztetés, a legális lerakóhelyeket sokan elkerülik, a többnyire ingyenes szolgáltatást nem veszik igénybe. Szombathelyen a hulladék udvar is lehetővé teszi, hogy megfelelő feltételek esetén ingyenesen és szelektált módon megszabaduljanak felesleges lomjainktól, hulladékuktól. Elszomorító, hogy sokan jó lehetőségek ellenére, a környezetet szennyezve szabadulnak meg a hulladékuktól, a lomoktól. Ez nem csak szabálytalanság, környezetszennyezés, hanem egyfajta bizonyítvány azokról, akik felelőtlenül negatív példát mutatnak, akár gyermekeiknek is.

Hol sírjaink domborulnak. Megállunk, fejet hajtunk, halottainkra emlékezünk…

 

 

Tovább»

A bordélyház, ha nem jól működik, arról nem a bútorok tehetnek.

 

A nemzeti belga. Az MLSZ megtalálta Georges Leekens személyében az új szövetségi kapitányt.

Szerző: György István Péter 2017-10-31

A focihoz mindenki ért, lehet, hogy még én is. Egy biztos, hogy nem bízunk magunkban, mert ezek szerint a jó képességű magyar edzők is kitántorogtak a világ fejlettebb részébe.

Visszatértünk a régi rend gondolkodásához. Az a jó termék, ami nyugati. Nincs nemzeti, Hungaricum szemlélet. Kár. Olyan ez, mint mikor gyermekkorunkban hozzájutottunk a banánhoz, a rágógumihoz. Misztikus érzés, a messziről érkezett termékről még keveset tapasztaltunk. Nem mintha az új szövetségi kapitánynak nem lenne kellő referenciája arra, hogy érti, amire vállalkozott, de azonnal hozzátehetjük, hogy az alapanyag olyan amilyen, a maga beágyazódott környezetével, vámszedőivel együtt. Milliós fizetések, az édes semmittevés érzésével párosulva. Megamániás hatalomvágy, megépültek a piramisok. Azokat élettel megtölteni nagyon nagy erőfeszítést igényelne. Nincs cirkusz, azaz van, de nem ott, hanem a közéltben. Ja és a kenyér is akadozik, jobb a nyugati. Tömeges a kivándorlás és kevés az esély arra, hogy akik elmentek, visszatérjenek. Félig kiürül az ország. Sebaj, jöhetnek a gazdasági menekültek a környező déli, keleti országokból.

Térjünk vissza az alaptételre. A kórkép adott. Végh Antal és a ténylegesen hozzáértők már régen felsorolták a betegség okait. Van kórház, ilyen és olyan is. Nincs orvos, betegápoló, egyéb személyzet. Gyakorta előfordul, hiányoznak a megfelelő eszközök, gyógyszer, amit a hozzátartozó visz be a kórházi terápiára. Műtéteket csúsztatnak napokkal későbbre, mert túlterhelt és nincs elegendő altatóorvos. Sajnos mindez nagy hatással van a betegek gyógyulási esélyére. Minden tisztelet azoknak a szakembereknek és kisegítő személyzetnek, akik ilyen körülmények között végzik emberfeletti munkájukat naponta az egészségügyben. Óriási és elismerésre méltó így is a teljesítményük. Fizikai, szellemi megterhelésük a végső határokhoz közelít. Ha az anyagi elismerésüket vizsgáljuk a teljesítményük és annak mértéke között nagyon meglepődhetünk.

Az alig teljesítő labdarúgó háromszor-ötször több havi fizetést vesz fel, amiben állami költségvetési pénzek is vannak. A mai magyar labdarúgást nem foltozni és fércelni kell. Annál is inkább, mert valami nagyon hiányzik belőle. Műszívvel nem fog megváltozni semmi. Elkényelmesedett, túlfizetett és legfőképp túlértékelt sportággá válta a magyar labdarúgás. A hal tipikus esete, ami a fejétől bűzlik.

A gyógymód kézenfekvő és egyszerű lehetne.

Globál lapátra kellene tenni az MLSZ jelenlegi vezetését, öt évig nem engedni őket még a labdarúgás közelébe sem. Ugyanennyi időre minden állami forrás megvonásáról a parlamentnek kellene döntenie. Az ÁSZ a labdarúgásra fordított támogatásokat vizsgálja meg az elmúlt 30 évre visszamenőleg. Mutassa ki, hogy egy magyar emberre, mennyi pénzt költöttek el a sportágban a semmire. Mi meg elgondolkodhatunk azon, hogyha a semmibe elfolyt pénz töredékét ezen idő alatt az egészségügyre költötték volna, mennyivel előbbre lennénk. A vizsgálat során amennyiben van konkrét bűncselekményre utaló tény, tegye meg az ÁSZ a törvényi kötelezettségét. A folytatás is kézenfekvő. Vannak a magyar labdarúgásban olyan nevek, akik akár a sportág iránti szeretetből átadnák tudásukat egy új alapokra szerveződő magyar labdarúgásnak. Ennyi pénz töredékéért, mint amennyit „per sacc” kifizetnek a belga Hungaricum új szövetségi kapitánynak, a magyar szívű jó labdarúgáshoz értő szakemberek csodákat művelnének. Miért nem merünk e területen nagyok lenni?

Nem értjük sokan. A Bánk Bán jut eszünkbe, az idegen mindig jobb, mint a sajátunk. Végkövetkeztetés, itt egy régi jól bevált mondás:

A bordélyház, ha nem jól működik, arról nem a bútorok tehetnek.