A nemzeti belga. Az MLSZ megtalálta Georges Leekens személyében az új szövetségi kapitányt.

Szerző: György István Péter 2017-10-31

A focihoz mindenki ért, lehet, hogy még én is. Egy biztos, hogy nem bízunk magunkban, mert ezek szerint a jó képességű magyar edzők is kitántorogtak a világ fejlettebb részébe.

Visszatértünk a régi rend gondolkodásához. Az a jó termék, ami nyugati. Nincs nemzeti, Hungaricum szemlélet. Kár. Olyan ez, mint mikor gyermekkorunkban hozzájutottunk a banánhoz, a rágógumihoz. Misztikus érzés, a messziről érkezett termékről még keveset tapasztaltunk. Nem mintha az új szövetségi kapitánynak nem lenne kellő referenciája arra, hogy érti, amire vállalkozott, de azonnal hozzátehetjük, hogy az alapanyag olyan amilyen, a maga beágyazódott környezetével, vámszedőivel együtt. Milliós fizetések, az édes semmittevés érzésével párosulva. Megamániás hatalomvágy, megépültek a piramisok. Azokat élettel megtölteni nagyon nagy erőfeszítést igényelne. Nincs cirkusz, azaz van, de nem ott, hanem a közéltben. Ja és a kenyér is akadozik, jobb a nyugati. Tömeges a kivándorlás és kevés az esély arra, hogy akik elmentek, visszatérjenek. Félig kiürül az ország. Sebaj, jöhetnek a gazdasági menekültek a környező déli, keleti országokból.

Térjünk vissza az alaptételre. A kórkép adott. Végh Antal és a ténylegesen hozzáértők már régen felsorolták a betegség okait. Van kórház, ilyen és olyan is. Nincs orvos, betegápoló, egyéb személyzet. Gyakorta előfordul, hiányoznak a megfelelő eszközök, gyógyszer, amit a hozzátartozó visz be a kórházi terápiára. Műtéteket csúsztatnak napokkal későbbre, mert túlterhelt és nincs elegendő altatóorvos. Sajnos mindez nagy hatással van a betegek gyógyulási esélyére. Minden tisztelet azoknak a szakembereknek és kisegítő személyzetnek, akik ilyen körülmények között végzik emberfeletti munkájukat naponta az egészségügyben. Óriási és elismerésre méltó így is a teljesítményük. Fizikai, szellemi megterhelésük a végső határokhoz közelít. Ha az anyagi elismerésüket vizsgáljuk a teljesítményük és annak mértéke között nagyon meglepődhetünk.

Az alig teljesítő labdarúgó háromszor-ötször több havi fizetést vesz fel, amiben állami költségvetési pénzek is vannak. A mai magyar labdarúgást nem foltozni és fércelni kell. Annál is inkább, mert valami nagyon hiányzik belőle. Műszívvel nem fog megváltozni semmi. Elkényelmesedett, túlfizetett és legfőképp túlértékelt sportággá válta a magyar labdarúgás. A hal tipikus esete, ami a fejétől bűzlik.

A gyógymód kézenfekvő és egyszerű lehetne.

Globál lapátra kellene tenni az MLSZ jelenlegi vezetését, öt évig nem engedni őket még a labdarúgás közelébe sem. Ugyanennyi időre minden állami forrás megvonásáról a parlamentnek kellene döntenie. Az ÁSZ a labdarúgásra fordított támogatásokat vizsgálja meg az elmúlt 30 évre visszamenőleg. Mutassa ki, hogy egy magyar emberre, mennyi pénzt költöttek el a sportágban a semmire. Mi meg elgondolkodhatunk azon, hogyha a semmibe elfolyt pénz töredékét ezen idő alatt az egészségügyre költötték volna, mennyivel előbbre lennénk. A vizsgálat során amennyiben van konkrét bűncselekményre utaló tény, tegye meg az ÁSZ a törvényi kötelezettségét. A folytatás is kézenfekvő. Vannak a magyar labdarúgásban olyan nevek, akik akár a sportág iránti szeretetből átadnák tudásukat egy új alapokra szerveződő magyar labdarúgásnak. Ennyi pénz töredékéért, mint amennyit „per sacc” kifizetnek a belga Hungaricum új szövetségi kapitánynak, a magyar szívű jó labdarúgáshoz értő szakemberek csodákat művelnének. Miért nem merünk e területen nagyok lenni?

Nem értjük sokan. A Bánk Bán jut eszünkbe, az idegen mindig jobb, mint a sajátunk. Végkövetkeztetés, itt egy régi jól bevált mondás:

A bordélyház, ha nem jól működik, arról nem a bútorok tehetnek.